Chelsea Kane x Tony Ward2017.01.22. 17:51, Fanni
Chelse Kane idén is ellátogatott a People's Choice Awards-ra, amit január 18-án, szerda este rendeztek meg a los angeles Microsoft Theatreben.
A 'Baby Daddy' 28 éves színésznője egy romantikus stílusú, elegáns és viszafogottan drámai ruha mellett tette le a voksát, amiben igazán csinos volt ez alkalommal. Chelsea egy fekete, visszafogottan átlátszó, lágy esésű valamint magasan felsliccelt Tony Ward estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit zöld indákkal és piros és rózsaszín virágmintákkal díszítettek fel. Mivel a ruha teljesen átlátszó volt mindenhol, azért ez alá még egy hozzá passzoló, rövidnadrágos body-t is párosított a kellemetlen villantások elkerülése végett. Nos nem tagadom tetszett a színésznő választása, bár korábban is láthattuk már ehhez hasonló tervezésekben, így túl sok újat nem tudott mutatni, de ennek ellenére minden jól állt neki. A színválasztás elég nagy kontrasztot alkotott a világos bőrszínével és a szőke hajával, de tetszett az összhang ami létrejött közöttük, a színes mintázat pedig az egészet feldobta és nőiesebb lett tőle a végeredmény. A ruha szabása is hibátlan volt, Chelsea vékony derekát és a formás csípőjét is nagyon szépen kiemelte, valamint a csípőjéig érő felvágás miatt a hosszú lábát is meg tudta villantani, az átlátszó részleteknek köszönhetően sejtelmes lett a megjelenése. A végeredményt egy pár fekete Aldo magassarkúval, piros Edie Parker clutch-csal, valamint EF Collection ékszerekkel egészítette ki.
Chelsea rövid haja leengedve maradt, amit egyenesre vasalva viselt. A sminkje pedig klasszikus és egyszerű lett; a szemit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira piros szájfényt vittek fel, ami helyett egy élénk szintén piros matt rúzsnak jobban örültem volna.
Felicity Huffman at the 2016 Emmy Awards2016.09.20. 22:12, Fanni
Felicity Huffman is ellátogatott az Emmy előtt, szeptember 16-án, péntek este a Variety magazin és a Mercedes Benz által megrendezett Women in Film partin, aminek a nyugat hollywoodi Gracias Madre adott otthont.
Az 'American Crime Story' 53 éves színésznője egy nagyon bájos és elegáns, romantikus stílusú ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Felicity a partin egy világoskék, mélyen dekoltált, 3D-s virágokkal díszített és A-vonalú Gauri & Nainika Couture midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznő nagyon elbűvölő és csinos volt és a ruhaválasztása is hihetetlenül jó volt, bár talán egy kicsit túl "kislányos", de a végeredmény tetszett és neki is jól állt, így ebbe nem is szeretnék belekötni. A ruhának a színe gyönyörű és Felicity napbarnított bőrszínével fantasztikusan kiegészítették egymás, remek kontrasztot alkottak, a díszítés pedig pompás volt, szépen kidolgozták és izgalmasabb is lett tőle a végeredmény. A színe mellett még a szabása is hibátlan volt, a derekát tökéletesen kiemelte ez a darab, a mély kivágástól pedig visszafogottan szexibb és "felnőttesebb" lett az összhatás. A megjelenését egy pár Badgely Mischka nyitott orrú és hátul kristályokkal díszített magassarkúval, illetve Swarovski clutch-csal egészítette ki.
Felicity haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt, aminek a végeredménye nem hozta el a várt hatást és nem is illett a ruhához. Jobban örültem volna egy laza, oldalt elválasztott elegáns kontynak. A sminkje visszafogott és természetes lett; a szemeit krémszínű szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Felicity a partit követően szeptember 18-án, vasárnap este elment a 2016-os Emmy díjátadóra, amit Los Angelesben rendeztek meg a Microsoft Theatre-ben.
A színésznő most egy szintén elegáns, viszont sokkal érettebb és kifinomultabb ruha mellett döntött. Felicity egy nude alapszínű tüll Tony Ward estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit végig fehér csipkével borítottak be és uszállyal egészítették ki. Akárcsak az előzővel, ezzel is sikerült elvarázsolnia, tökéletesen nézett ki és a korához ez már sokkal jobban illett is. Egyébként bármennyire is tetszett a ruha, mégis deja vu érzésem van ezzel kapcsolatban, mivel kísértetiesen emlékeztet egy Zuhair Murad darabra a 2015-ös kollekcióból a színei és a díszítés, illetve az anyaghasználat miatt, bár a szabásuk különböző. Ettől függetlenül persze nem lett rosszabb vagy unalmasabb Felicity megjelenése. A színek jól működtek rajta, bájosan mutattak a napbarnított bőrszínével, amit szerencsére nem sápított, hanem még erőteljesebbnek tűnik. A színésznő alakja ismételten tökéletesen ki lett emelve, nagy hangsúlyt fektetve a derekára és a csípőjére is, így minden kivágás nélkül visszafogottan szexi volt a végeredmény. Az összeállítását egy pár Jimmy Choo magassarkúval, arany Swarowski clutch-csal és Pippa Small ékszerekkel tette teljessé.
Felicity haját egy oldalt elválasztott laza kontyba fogták össze, az elől szabadon hagyott részeket pedig beszárították. A sminkje most egy kicsit feltűnőbb lett, de még mindig megmaradtak a természetességnél; a szemeit barna füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira halvány rózsaszín rúzs került.
|